News
A szervezők tájékoztatása szerint a Lágymányosi-öbölnél sorra kerülő eseményen 500, 1500, 3000 és 4500 méteres távokon ...
Gyerekkorában eltanácsolták a kerékpározástól, de nem adta fel. Sportága legnagyobb alakjává vált, ötször nyerte meg a Tour ...
Kerkez Milos édesapja, Szebasztijan egy interjúban elmondta, hogy már mindenben megegyeztek a Liverpoollal, és már csak idő ...
Vasárnap befejeződött a női Arany Európa-liga alapszakasza, a magyar válogatott öt győzelemmel és egy vereséggel kvalifikálta ...
Kedden Irán helyett Törökországba utazik a budapesti Polyák Imre–Varga János-emlékversenyre is készülő kötöttfogású ...
A férfi kézilabdázók fináléjával befejeződtek a csapatsportágak bajnokságai. A rajtnál lapunkban igyekeztünk megtippelni a ...
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) kedd reggel elvégezte az utolsó simításokat az Európa-liga selejtezőjének idei első, ...
A Boca Juniors jól kezdett a Benfica ellen, Miguel Merentiel és Rodrigo Battaglia góljaival 2–0-s előnyre tett szert. Előbbi ...
Oklahoma Cityben folytatódott az NBA nagydöntője, az első négy mérkőzésen mindkét csapat egyszer nyert otthon és idegenben is ...
Az már korábban eldőlt, hogy Végh Bence otthagyja az MTK-t. A középpályás Mosonmagyaróvárról került a kék-fehérekhez, az előző idényben minden sorozatot figyelemb ...
Július 7-től a törökországi Isztambulban szerepel Európa-bajnokságon az U16-os fiú vízilabda-válogatott. A magyar csapat a tornán a csoportjában a spanyolokkal, a szerbekkel és a házigazda törökökkel ...
Panama úgy kezdett, ahogyan az előző torna ezüstérmeséhez méltó: a kétszer is a kapuba találó Ismael Díaz vezérletével 22 perc után 4–0-ra vezetett. A guadeloupe-i csapat összeszedte magát, szépített, ...
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results